Így tudjuk felhasználni a 3 millió Ft állami támogatást a felújításhoz, ha nincs önerőnk.

2020.11.30

A 2 gyermekes, Gabi keresett meg minket a férjével a minap azzal, hogy vidéken lévő családi házukra igazán ráfér a felújítás. A 80-as évek elején épült ingatlanban szeretnének tetőt és nyílászárókat cserélni és szigetelni. Emellett nagy álma, hogy új konyhája is legyen. :)

Ahogy számolgattak, ajánlatokat nézegettek, arra jutottak, hogy ez mind kb. 6 millió Ft-ba kerül. Hallottak a 2021. januártól elérhető felújítási támogatásról. Viszont jelenleg nincsen önerejük, így nem csak, hogy a támogatást nem tudják előfinanszírozni, de még az önerőt sem tudják saját forrásból megoldani.

Ekkor fordultak hozzánk, hogy segítsünk megoldást találni. Független pénzügyi tanácsadóként, amellett, hogy ismerjük és tudunk számolni minden bank hitelkonstrukciójával, meg tudjuk azt is vizsgálni, hogy a házaspár hitelképes-e. Így anélkül, hogy végigjárták volna az összes bankot, a mi közreműködésünkkel meg tudtuk találni a legjobb megoldást a céljuk megvalósításához. Ráadásul ez az egész nekik egy forintba sem került. 

Az ő esetükben ez a következőképpen néz majd ki:

6 millió Ft erejéig a felújításra lakáscélú jelzáloghitelt igényelnek 2021 januárjában. A kifolyósított hitelösszegből megvalósítják a felújítást, majd a munkák végeztével megigénylik a számlák alapján a támogatást. Amint visszakapják a 3 millió Ft állami támogatást, úgy a 6 millió Ft-ból előtörlesztik a felét.

A fenti konstrukcióval a havi törlesztőrészletük 30-35 000 Ft körül fog alakulni, egészen addig, amíg az állami támogatást vissza nem kapják és elő nem törlesztenek a 3 millió Ft-tal. (THM 3,7-4%, 20 éves futamidő mellett) Utána pedig ez a havi fizetendő összeg kb. a felére, 16-17 000 Ft-ra fog csökkenni.  

(Számításunkat a jelenleg érvényben lévő banki kondíciók alapján végeztük).

Amennyiben nem kérik a segítségünket, és nem találjuk meg a legjobb megoldást az ő számukra, úgy előfordulhatott volna az is, hogy a nem megfelelő hiteltípus választása miatt 40-60 000 Ft körüli törlesztőrészlettel találják szemben magukat.

Ha szeretnéd, hogy neked is kiszámoljuk a legjobb finanszírozási megoldást, kattinst ide, és töltsd ki az előszűrő kérdőívünket.