Együttműködési lehetőség velünk, vagyis a Családi-talpalóval

2023.02.02

Az elmúlt 2 évben a felújítási támogatás projektem (ami keretében nem csak én újítottam fel az otthonomat, hanem segítettem a támogatás igénylésben, és így az otthona felújításában sok ezer családnak) berántott engem a "darálóba".

És hát bármennyire igyekeztem nem tudtam néhány szívügyem témámmal úgy haladni, ahogy szerettem volna. De aztán közben a felújítási támogatásban való segítés is azzá vált. Így szomorúságra végképp nincs okom. Viszont úgy vagyok a régi szívügyeimmel, mint a kedvenc kinőtt (vagy a mosásban összement :)) farmerjaimmal: azt gondolom, hogy eljön az ő idejük is még. Ugye, eljön?

De menjünk csak vissza a ruhásszekrényhez, akarom mondani hozzám.

Ki is vagyok?

Mea és a lánya

Pénzügyi- és Anya-talpaló Meaként találkozhatunk a social media felületek sztrádáján, néha a parkolójában. Végzettségeimet tekintve közgazdász-tréner-jógaoktató vagyok, akinek a hitvallása/küldetése, hogy a közösségeimben lévő (kb. 130 000, jellemzően 25-45 év közötti, zömében Magyarországon élő) anyukának és néha apukának/családoknak tudjak értéket teremteni a munkámmal: Legyen szó a hétköznapok jó megéléséről (így mondjuk egy vicces posztról, írásról), családi kalandokról (mint egy kirándulási vagy utazási tipp), vagy akár a pénzügyekről (mint a felújítási támogatás volt).

Mit szeretnék?

A covid időszámításunk előtt vettem a fejembe (pont a legjobbkor), hogy a családok mindennapjait szeretném kalandokkal/kirándulásokkal/utazásokkal is megtölteni. Tippekkel és ajánlatokkal segítve megtalálni mindenkinek a nekik, pénztárcájuknak és lehetőségeiknek megfelelő programot. Ekkor született az Ide menj a családdal! - család- és pénztárcabarát tippek FB csoportom is.

Ezt a küldetésemet szeretném leporolni és újragondolni idén. Ehhez kapcsolódóan olyan vállalkozásokat keresek, akivel együtt tudnék működni ezen célom megvalósításában. Ha neked az alábbi települések valamelyikén, vagy annak vonzáskörzetében van vendéglátóipari vagy szállásadói vállalkozásod, vagy egyéb programokat kínálsz ott, és nyitott vagy arra, hogy a közönségem megismerjen a különböző felületeimen, kérlek töltsd ki ezt az űrlapot és hamarosan felveszem veled a kapcsolatot a részletek egyeztetése érdekében.

A kitöltés mindenféle kötelezettségtől természetesen mentes.

  • Pécs-Siklós-Harkány-Villány
  • Szeged-Makó-Mórahalom-Ópusztaszer
  • Debrecen és Hajdúszoboszló
  • Balaton régió
  • Eger- Lillafüred- Egerszalók-Miskolctapolca- Szilvásvárad
  • Budapest-Dunakanyar

Itt találod a 2 fő oldalamat, ha még olvasnál rólam/tőlem: https://www.facebook.com/penzugyitalpalo 

https://www.facebook.com/anyatalpalo