Pénzügyi- Anya- Családi-talpaló

Meával

Emlékszem kislányként mindig elvarázsolt, amikor édesanyám megengedte, hogy a nyári szünetben vele tartsak "felnőtt ügyeket" intézni. Az ilyen számomra nagyon fontos kirándulások során mindig betértünk a posta mellett a Bankba is. 9 évesen ott állva a pénztár előtt a sorban, magamba szippantva a pénzintézetek jellegzetes illatát, megirigyelve az ápolt ügyintézők sürgését-forgását, fogalmazódott meg először bennem, hogy én szívesen dolgoznék ilyen helyen.

Aztán megszületett a 2 gyermekem, egymás után nagyon gyorsan (1 év különbséggel). És sajnos a banki kötött munkavégzési formámba már nem tudtam visszailleszteni magamat úgy, hogy a munka-magánélet egyensúlyt is meg tudjam teremteni. Közben elindult az Anya-talpaló oldalam is, ahol a szenvedélyemet vittem tovább: segíteni más anyukáknak, csak most éppen abban, hogy jól/jobban éljék meg az anyaságot.

De valami mégis hiányzott. Eddig. Az a miliő, az az illat, amit anno éreztem, mikor a pénzügyekben segíthettem. Mert közgazdászként, több, mint 15 éves banki tapasztalattal a hátam mögött mégis csak a számok világában vagyok a leghitelesebb.

Ezért hát útnak indult az Anya-talpaló egy új területe, a Pénzügyi-talpaló, ahol nem kisebb a célkitűzésem, mint hogy az anyukák, a családok pénzügyi szakértője, álmok megvalósítója, felmerült problémák, kérdések megoldója legyek. Anyaként a saját bőrömön érzem, hogy milyen pénzügyi kihívások állnak egy család előtt, ex bankosként pedig pontosan tudom, hogy mik a legjobb megoldások ezekre.

Legyen szó bankszámláról, hitelfelvételről, CSOK vagy Babaváró kölcsön igénylésről, biztosításokról, felújítási támogatásról, mostantól ebben is számíthattok rám és szakértő csapatomra.

Így kezdődött...

Tűsarkúból tornacipő. Nőből anya.

Az Anya-talpaló oldalakkal a célom, hogy minden nőt kézen fogva segítsem az anyává válás útján. Olyan humoros, hasznos vagy motiváló eszköztárat adjak a kezetekbe, amik segítséget jelentenek az anyaság mindennapjaiban.

Az Anya-talpaló elindulását az inspirálta, hogy 1 év különbséggel, de pontosan egy napon megszületett a kisfiam és a kislányom.

Hát kihívás volt (van?) bőven. Főleg azért is, mert előtte közgazdászként őrült tempót diktáltam magamnak egy nagy banknál, aztán hirtelen ott találtam magam a pelusok és a két "Tökmag" körében a megváltozott helyzetben. 

Tudatosan kerestem az eszközöket, motivációkat a mindennapokhoz. Először csak a saját napjaim megkönnyítése érdekében készült az Anya-talpaló, a számomra érdekes írásokat osztottam meg. Aztán kezdtétek sokan megszeretni a szemléletmódomat, amit képviselek. Elkezdtem rájönni arra, hogy a család (és legfőképp a gyerekek), akkor van(nak) jól, ha én jól vagyok. Ez mára az egyik szlogenemmé is vált.  

Mert ha Anya jól van, mindenki jól van! 

U.i.: Nézd meg az alábbi kis videót, ami egy beszélgetés velem a TV2 Tűsarok című műsorában Orosz Barbival a Saját időről.

Találkozzunk a social media-ban is:


A küldetésünk az, hogy mindenki számára elérhető, az egészséges életmódot támogató és a pozitív gondolkodást is fejlesztő, értéket teremtő, tudatosan megtervezett kalandokkal töltsük meg a családok szürke hétköznapjait és hétvégéit.

A társaságra vágyó kalandoroknak társaságot, mindenki számára egy támogató kalandozó közösséget biztosítunk, ahol az élményeket meg lehet osztani.

Mottónk: Gazdálkodj tudatosan - az idővel, az energiával, a gondolatokkal és a pénzzel is!

Legfrissebb bejegyzéseim

A kormány bejelentette, hogy a család-, és lakástámogatások egy részét átalakítja 2024. januárjától. Számos támogatás megszűnik, több feltétele hátrányosan változik. Ezekről hallhatsz ebben a videónkban:

Tanulmányok azt mutatják, hogy az utazásra költött pénz boldogabbá tesz, mintha azokon tárgyakat vettél volna. A gyerekeknek pedig mindegy is hogy hova utaztok. Ők egy ingyenes szabadstrandon épp úgy jól tudják magukat érezni, mint egy drága tengerparton. Viszont, hogy zökkenőmentes legyen a nyaralás, fogadd tőlünk sok szeretettel ezt a 4 anyagot:

Tanulmányok azt mutatják, hogy az utazásra költött pénz boldogabbá tesz, mintha azokon tárgyakat vettél volna. A gyerekeknek pedig mindegy is hogy hova utaztok. Ők egy ingyenes szabadstrandon épp úgy jól tudják magukat érezni, mint egy drága tengerparton. Viszont, hogy zökkenőmentes legyen a nyaralás, fogadd tőlünk sok szeretettel ezt a 4 anyagot:

Ezt a listát még akkor dolgoztam ki, amikor az én gyermekeim nagyon kicsik voltak (1 és 2 évesek) és kardinális kérdés volt, hogy mindent beraktunk-e. Ugye nem kell mondanom senkinek, hogy micsoda trauma tud lenni, ha egy alvóka, kedvenc takaró otthon marad. De az is okozhat feszültséget, ha a gyógyszeres készletünk hiányos és mondjuk egy külföldi...